Azt álmodtam éjjel, hogy újra lovon ülök. Rövidke álom volt, Szekszárdon játszódott, már nem is emlékszem kik szerepeltek az álmomban, de egy felszántott föld mentén haladtunk, én és néhány középkorú férfi, ők gyalog, én pedig a lovon. Az egyik férfi lova volt. Nyereg nem volt rajta és így elég nehéz volt "kapaszkodni" a lábammal az oldalába. Kérdezni akartam a gazdájától, hogy ő ennyire jól lovagol, hogy már nyereg sem kell? Végül nem kérdeztem, mert nagyon beszélgettek egymással.

A ló nem úgy ügetett ahogy azok a lovak akiken tanultam lovagolni, illetve nem is ügetett, csak haladtunk előre, nem sok kilengése volt a mozgásának. Kantár volt rajta, azt fogtam, nem féltem a hátán, néha megállítottam, hogy megnyugodjak: tudom irányítani.

Azért hiányzik a lovaglás, de továbbra is azt gondolom, hogy egy olyan lóval akinek hányavetett sorsa van és akire mindig más ember ül, nem lehet olyan bensőséges kapcsolatot kialakítani ami nekem elegendő lenne ahhoz, bátran felüljek a hátára.